logo-fekvo_szines

Indul: március 18.

12 hetes Onlife Referral Marketing Program

Tervezd meg, építsd fel és vidd sikerre saját ajánlói rendszeredet!

Megvalósítói program azoknak a cégvezetőknek, vállalkozóknak és marketingeseknek, akik szeretnék, hogy ügyfeleik ajánlásai nekik dolgozzanak.
Így segítjük a célodhoz illő ajánlói rendszer tervezését, felépítését:
Ez a program nem “gyakorlatias”, hanem maga a gyakorlat. Az eredmény: 3 hónap alatt működő, bevételt termelő, mérhető ajánlói rendszert építhetsz.

Szeretnéd megvalósítani az ajánlói rendszeredet? Töltsd ki az űrlapot és beszélj Nórával!

A jelentkezés feltétele egy rövid telefonos előszűrés, Hargittai Nóra, az Onlife szövegírója fog visszahívni. Azért kérdezünk rá az ajánlói rendszerrel, illetve a programmal kapcsolatos elképzeléseidre, céljaidra, hogy biztos lehess benne, ez a 12 hét neked való.

Onlife Referral Marketing Program – Tervezd meg, építsd fel és vidd sikerre saját ajánlói rendszeredet 12 hét alatt 1

Ajánlói rendszer nélkül is lehet marketingezni (csak nem érdemes)

Számodra talán már nem újdonság, hogy ajánlói marketinggel tervezhetővé teheted az ajánlásokat. Alighanem azt sem most hallod először, hogy a Tesla, a Dropbox, az Uber vagy a PayPal a referral marketingnek (is) köszönheti páratlan üzleti sikereit.

Az ajánlói marketing lényege a kontroll, amit az elégedett ügyfelek ajánlásai felett gyakorolsz. Ha te mondod meg, hogy mikor, kinek és hogyan ajánlják termékedet, a rendszer csakhamar önjáróvá válik, és szinte futószalagon szállítja az eredményeket (a termékbevezetéstől az ügyfélmegtartásig szinte bármilyen üzleti célra.)

Onlife Referral Marketing Program – Tervezd meg, építsd fel és vidd sikerre saját ajánlói rendszeredet 12 hét alatt 2

Valamiért elnapoltad a megvalósítást? Nem vagy egyedül.

Egy nemzetközi statisztika szerint a B2B cégek mindössze 30%-a rendelkezik kidolgozott ajánlói rendszerrel – a magyar kkv-k között ez a szám még alacsonyabb lehet (bár van pár szép példa is.)

Azok, akik már kipróbálták a referral marketinget, tudják: bár az ajánlások ereje nélkül is lehet marketingezni, csak nem érdemes.

Sikeres ajánlásokkal olyasmit szerezhetsz, amire már-már őrültség lenne nemet mondani:

A referral marketing nem csodaszer – cserében bizonyíthatóan működik.

Az ajánlások milliókat érhetnek – lehajolsz érte?

A férfiruházat prémium szegmensét képviselő Novoszádi Zoltán (Novossadi) olyan ügyfeleket ér el el sikeresen ajánlói marketinggel, akik egy vásárláskor akár 2 millió forintnyi inggel és öltönnyel távoznak – és akikre nem lehetne csak úgy célozni a Facebookon. (A rendszer működését a referral marketingről szóló online konferenciánkon mutatta be először.)

Novoszadi Zoltan szabo
Budapest, 2020.04.02.
Foto: Hegedus Robert
670A2678

Az ajánlások szinte bármely iparágban és szegmensben működhetnek,

Ahhoz, hogy eredményesen használd őket, átgondoltan felépített rendszerre van szükséged. Az általunk szervezett első teljes értékű hazai online konferencia, a 2020 májusi Onlife jegyvásárlóinak 35%-a volt köszönhető az ajánlásoknak. (Ez több mint nettó 7 millió Ft bevételt jelentett.)

Az egyik legnagyobb európai online virágüzlet, a Bloom & Wild 2020-ban, az első lezárások után egyedül az ajánlói marketinget nem vágta le a marketingköltségek közül (amellett, hogy e csatorna fenntartása járt a legkevesebb költséggel, még az ügyfél-élettartam meghaladta a fizetett hirdetésekből származókét.) 800%-kal növelték ajánlásaik számát az Egyesült Királyságban, pedig az ajánlói kampányt a vásárlói életút jóval kevesebb pontján hirdették, mint korábban.

Hogyan lehet saját ajánlói rendszered?

Cégvezetőként, vállalkozóként, marketingesként megpróbálhatod saját magad felépíteni. (Valójában az ajánlói marketing olyan egyszerű, hogy ez akár sikerülhet is, nem csak mi ismerjük a titkát.) De nem mindegy, mennyi időt veszítesz azzal, hogy a gyakorlati tudnivalókat, a best practice-eket, a módszereket, a szoftvereket, a bevonható szakembereket keresgéled.

Vagyis előbb-utóbb szinte borítékolhatóan akadályokba ütközöl majd (vagy értékes időt veszítesz a keresgéléssel). Nem állítjuk, hogy az ajánlói rendszer bevezetése nem a te dolgod, csak azt mondjuk: megoldhatod gördülékenyen, optimális időbefektetéssel is.

scott-graham-5fNmWej4tAA-unsplash
leon-Oalh2MojUuk-unsplash

Rábízhatod a rendszer felépítését valakire a cégedben, de lehet, így még tovább fog tartani a folyamat, különösen, ha az illetőnek nincs meg a szükséges szakértelme. És erre igen nagy az esély, hiszen nincsenek kifejezetten az ajánlói marketingre szakosodott belső marketingesek, tehát munkatársad is a nulláról indul, amivel megint telik az idő és csúszik az eredmény.

Végül megbízhatsz egy külsős marketingügynökséget, ami még egy kevésbé összetett ajánlói kampánynál is több milliós költséget jelent, egy komplex rendszer esetében pedig folyamatos kiadással számolhatsz. Arról nem is beszélve, hogy – tisztelet a kivételnek – sok hazai ügynökség is most tanulja, mit jelent a referral marketing, ismereteik szükségszerűen korlátosak.

És részt vehetsz az Onlife Referral Marketing Programban is

Itt már 12 hét alatt működő ajánlói rendszert építhetsz, mert felesleges utánajárás, keresgélés nélkül éred el a know-howt, és egy megvalósítói közösségben dolgozhatsz.
hargittai-nori

Onlife Referral Marketing Program: Fárasztó lépcsőzés helyett lifttel a sikeres ajánlásokig

Egy helyen megkapod a gyakorlati tudnivalókat, a best practice-eket, módszereket, a praktikus tanácsokat – ezzel rengeteg időt takarítasz meg, amellett, hogy a résztvevők között új üzletek is születhetnek.

Marketinges kollégádat küldenéd? Megadjuk a tudást, amelynek birtokában egyedül is képessé válik az ajánlói rendszer felépítésére, korlátlan számú ajánlói kampány levezénylésére. A program egyben az ajánlói rendszer felépítése is lesz, nem arról van szó, hogy majd a képzés után felépíti a rendszert, tanulás közben maga a rendszer is felépül.

Mindezt az ügynökségi ár töredekéért – akár egy egyszeri termékbevezetésről, akár egy teljes rendszer felépítéséről van szó. És nemcsak ez jelenti a megtérülést: az ajánlásokkal a marketingköltségek jelentősen lefaraghatók, hiszen kevesebb fizetett hirdetésre, hideg megkeresésre van szükség.

amy-hirschi-JaoVGh5aJ3E-unsplash

8 hét után működő, bevételt termelő ajánló rendszered lesz

1. hónap: megtervezed az általad meghatározott célt szolgáló ajánlói rendszert.

2. hónap: felépíted az ajánlói ajánlatot, kialakítod a rendszer szövegezését, megjelenését.

3. hónap: bevezeted az elkészült rendszert, méred és értékeled az első eredményeket.

“Nekem való a Referral Marketing Program?”

Igen, ha az alábbiak közül legalább egy igaz rád:

cégvezető, marketinges, vállalkozó vagy (inkább ne gyere, ha egy részterületet képviselsz, például szövegíró, PPC-s, dizájner vagy),

van egy (vagy több) jól továbbajánlható terméked (ügyfeleid szeretik - vagy ha most vezeted be, szeretni fogják -, elégedetté teszi őket),

ha külsős kivitelezőként, ügynökségként ügyfeled számára készítenél ajánlói rendszert, amelyet így egy konkrét projekten tanulhatsz meg. Akár a saját ajánlói rendszeredet is elkészítheted, hogy a portfóliód része legyen (mi is rendszeresen alkalmazzuk marketingmixünkben),

megvan az alapvető technikai háttered ajánlói rendszerhez: így van weboldalad, adtál fel már PPC-hirdetést, használsz e-mail-marketing szoftvert,

ha ott voltál az ajánlói marketingről szóló konferenciánkon, de még nem valósítottad meg a saját rendszeredet.,

nem kell jóváhagyást kérned ahhoz, hogy kiküldj egy e-mailt (az ajánlói rendszer akkor lesz tettrekész 3 hónap alatt, ha nem kell heteket várni egy-egy lépéssel. Nincs gond, ha nem ez a helyzet, de akkor küldd inkább a főnöködet!),

konkrét üzleti célod van az ajánlói rendszerrel (például termékbevezetés, új ügyfelek szerzése, ügyfélmegtartás, mivel cél nélkül aligha lehetsz hatékony, erre már az előszűrés során rákérdezünk).

Hogyan épül fel a program?

Online nyitóesemény

Az online találkozón közelebbről is megismerkedsz a program menetével, zárt felületével, tanulási módszerével, szakértőivel (és a többi résztvevővel). Érteni fogod, hogyan haladhatsz az előtted álló 12 hét során, megismered, kik lesznek a segítségedre, felteheted kérdéseidet. (A kérdezésre már korábban is lesz lehetőséged, mert minden érdeklődővel szeretnénk beszélgetni az említett előszűrő telefonbeszélgetés formájában, hogy csak akkor jelentkezz, ha valóban hasznodra lehet a program.)

john-schnobrich-2FPjlAyMQTA-unsplash

1. modul: alapozás

A modul célja, hogy megalapozd, előkészítsd ajánlói rendszeredet.

A tartalomjegyzék:

A modul végére:

2. modul: megvalósítás

A célod az ajánlói rendszer koncepcionális, szöveges és vizuális elemeinek kidolgozása.

A tartalomjegyzék:

A modul végére:

3. modul: bevezetés

A modul célja az ajánlói rendszer bevezetése, az első eredmények értékelése.

A tartalomjegyzék:

A modul végére:

A haladásod 3 pillére:

1) a rugalmas tanulást biztosító 12 hetes e-learning kurzus,
2) a tapasztalatcserére alkalmas 6 workshop
3) és a támogató, motiváló közösség.

A haladásod legfőbb pillére azonban te magad leszel. Mi az ajánlói rendszer megtervezéséhez, felépítéséhez adunk iránymutatást – egyedül az rajtad múlik, megvalósítod, sikerre viszed-e.

kobu-agency-7okkFhxrxNw-unsplash

1. E-learning kurzus 12 hétig, kéthetente új leckékkel.

  • Online tananyag (a leckéket szövegesen és hanganyagként is eléred egy zárt felületen).
  • E-mailben, kéthetente küldjük az aktuálisan feldolgozandó leckéket, ezen belül saját tempódban haladsz.
  • Extra videós tartalmak (stúdióminőségű előadásvideók).
  • Szöveges, segédanyagok, minták, sablonok (a program felületén a kurzus vonatkozó leckéi mellett éred el). 
  • Írásbeli feladatok (minden leckéhez, kétheti egységekre bontva.). 
  • A kétheti etap végén beküldheted a státuszodat, kérdéseidet, jegyzeteidet, elakadás esetén segítséget kapsz írásban és a workshopon.

2. Workshopok – kéthetente

  • Az online találkozók célja a tapasztalatcsere és kérdések megválaszolása. 
  • A program résztvevői olyanok lehetnek számodra, akár egy fókuszcsoport, “szakmai tanácsadó testület”, sőt, akár egy külsős ügynökség. Tesztelheted rajtuk az ajánlói rendszert, figyelemmel kísérhetitek egymás haladását, megoszthatjátok tudásotokat, szakmai támogatást adhattok egymásnak. 

 

3. Megvalósítói közösség – folyamatosan

  • A hozzád hasonlók társaságából sokféleképpen profitálhatsz, például “tanulópárt” is választhatsz, de akár az ajánlói rendszeretekben is lehetnek kapcsolódási pontok. 
  • Egy iparágból, egy szakterületről az első jelentkezést fogadjuk el (vagyis ha konkurensed előbb jelzi részvételi szándékát, te egy másik alkalommal legközelebb jöhetsz.)
  • Az Onlife-szakértőivel rendszeresen találkozhatsz a workshopokon, és a program alatt többször segítséget kérhetsz tőlük e-mailben is.
  • Kivitelezőket keresel? Szívesen ajánlunk neked olyan szakembereket, akikre bátran rábízhatsz egy-egy részfeladatot (design, fejlesztés, PPC).

„Kiktől fogok tanulni?” Onlife, a változások beindítója

Az Onlife-ot (és a szervező The Underground Agencyt) az első teljes értékű hazai online üzleti konferencia tette ismertté 2020-ban.

Az Onlife-ot többek között épp az ajánlói kampánynak köszönhetően avatták bizalmukba az érdeklődők: alig pár nap alatt 3300 előregisztrálót szereztünk, mindössze 70 ezer forint költéssel. (Az első Onlife Üzleti Konferenciát végül 780+ fizető résztvevővel, 17 napos (!) programmal, 100+ előadással, és 99,8%-os elégedettséggel zártuk.)

Azóta több mint 3000 vállalkozónak, menedzsernek és marketingesnek segítettünk eredményesebbé válni konferenciáinkon, képzéseinken, eseményeinken.

670A4182

Ajánlok, tehát vagyok (és te?)

Számos későbbi kampányunkban építettünk sikerrel az ajánlásokra, ahogyan az Underground ügynökség több ügyfelénél is eredményesen alkalmaztuk az ajánlói marketinget, legyen a cél termékbevezetés, vagy éppen egy rendezvény megtöltése.

2021 februárjában magyar nyelven hiánypótló szakmai konferenciát rendeztünk a referral marketingről, ‘Ajánlok, tehát vagyok’ címmel, ahol fél napba sűrítettünk mindent, amit az ajánlói marketingről tudni érdemes. “Sajnálhatja, aki nem tud magyarul (vagy más okból nem jött el – írta egy résztvevő az eseményről, hozzátéve, hogy “a példák, szövegírási mesterfogások, a nézők egyedi kérdéseire adott válaszok gyakorlatilag egy féléves képzést sűrítettek egy délutánba.” “Alig várom, hogy ezek alapján felépíthessem a saját kampányomat” – fogalmazott másikuk.

Az Onlife Referral Marketing Programja a hozzá hasonlóknak, azoknak a vezetőknek, vállalkozóknak, marketingeseknek szól, akik valóban eltökéltek abban, hogy felépítsék ajánlói rendszerüket. A program tudásanyaga saját magunk és ügyfeleink kampányain, ajánlói rendszerein tesztelt, bevált módszereken és nemzetközi best practice-eken alapul.

Vizslafotozas_RM2A1397

Hargittai Eleonóra

lead copywriter
Berze Márton

Berze Márton

alapító, managing partner
ungvari-peter

Ungvári Péter

alapító, managing partner

Ezzel a programmal végre lesz saját ajánlói rendszered

Az Onlife Referral Marketing Programmal 12 hét alatt felépíthetsz egy működő, sőt, önjáró ajánlói rendszert, az alapoktól az első eredményekig.
Copy of Copy of Untitled

A te kezedben lesz az irányítás, mikor, kinek és hogyan ajánlanak. Az ajánlásokból fakadó bizalom lerövidítheti az új ügyfelek döntési folyamatát.

teemu-paananen-bzdhc5b3Bxs-unsplash
Az ajánlói program megtérülését már rövid távon érezni fogod. Marketingköltségeid csökkennek (kevesebbet költesz hirdetésre és kivitelezőkre), bevételeid egyre nagyobb része érkezik ajánlásokból.
hivan-arvizu-soyhivan-MAnhvw0nDDY-unsplash
Eközben értékes kapcsolatokkal gazdagodsz majd: ebbe a körbe bármilyen más vállalkozói és marketinges kihívást is behozhatsz.

Mennyibe kerül?

Az Onlife Referral Program mindent a kezedbe ad, ami az ajánlói rendszer megvalósításához kell, és mindez jóval kevesebb kerül, mintha külön-külön szereznéd be a tudásanyagokat, vagy ha marketingügynökségre bíznád a kivitelezést.

Az eleve kedvező díjat early bird árral tesszük kedvezőbbé.

Az ár tartalmazza a segédanyagok, konzultációs lehetőségek, hozzáférések költségét, nincs semmilyen rejtett költség.

Dátumok és határidők

Early bird határidő 2022.02.21. (hétfő)
Jelentkezési határidő 2022.03.07. (hétfő)
Program indul 2022.03.21. (hétfő)
Nyitóesemény (online találkozó) 2022.03.18. (péntek)

Ezt kapod az Onlife Referral Marketing Program során

  • 12 hetes Ajánlói Marketing e-learning kurzus (3 modul, 12 online lecke hanganyaggal)
  • Munkafüzet, segédanyagok, sablonok.
  • 8 stúdióminőségű előadásvideó hanganyaggal, szöveges összefoglalóval.
  • 6 db 3 órás workshop (találkozó és közös munka a közösség tagjaival, online vagy offline részvétel)
  • Havi 1x konzultációs lehetőség az Onlife szakértőivel, segítség elakadás esetén.
  • Networking, üzleti kapcsolatok (az ajánlói programod sikeres megvalósításában támogató közösséggel segítünk).
 

Külön-külön ezeket a lehetőségeket összesen 725 000 Ft + áfa áron adnánk.

A program normál díja azonban mindössze 450 000 Ft + áfa. 

Szeretnéd megvalósítani az ajánlói rendszeredet? Töltsd ki az űrlapot és beszélj Nórával!

A jelentkezés feltétele egy rövid telefonos előszűrés, Hargittai Nóra, az Onlife szövegírója fog visszahívni. Azért kérdezünk rá az ajánlói rendszerrel, illetve a programmal kapcsolatos elképzeléseidre, céljaidra, hogy biztos lehess benne, ez a 12 hét neked való.

Így ajánlanak bennünket azok, akikkel már dolgoztunk vagy tanultak tőlünk

“Az ÖKOINDUSTRIA 2021 expó a veszélyhelyzet miatt a virtuális térben valósult meg, ami óriási kihívást jelentett szervezői oldalról. Mindez ellenére hazánk egyik legnagyobb szakmai rendezvényeként valósult meg, mert megtaláltuk hozzá a legprofibb csapatot. A virtuális expót 4400-an látogatták meg, köszönhetően az ajánlói marketinget is alkalmazó kampánynak. Köszönjük a sok motivációt, segítséget és hogy ennyire rá tudtatok hangolódni a zöldiparra.”

— Hankó Gergely, ügyvezető igazgató Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

“Ebben a temaban ennyire atfogo anyagot, ami ugyanakkor ennyire gyakorlati reszletekbe belemegy, nem lattam. (Nem, az amerikaiak sem.) A peldak, szovegirasi mesterfogasok, a nezok egyedi kerdeseire adott valaszok gyakorlatilag egy feleves kepzest suritettek egy delutanba. A kedves vendegszeretet, mindenkire odafigyeles, es a tobbi resztvevo aktivitasa messze mas onine es egyebkent offline esemenyek fele is emelte a rendezvenyt. Sajnalhatja, aki nem tud magyarul (vagy mas okbol nem jott el). Orommel ajanlom barmikor.”

(ajánlói konferenciánk résztvevője)

“Minden elismerésem! Még nem voltam ilyen őszinte stílusú és egyúttal maximális szakmai profizmussal szervezett online képzésen. Visszatérek! Hol kell ajánlást adni?”
(ajánlói konferenciánk résztvevője)

“Lehengerlő előadók, kimaxolt téma, és gyakorlatban bizonyított módszer a workshopon - élő egyenesben kipróbálva! Fél napos konferencia, de masszív és tömény tudás. Nagyon fáradt vagyok - és nagyon elégedett.” — Himer Csilla, Karson Consulting, mikrovállalati üzletágvezető (konferenciarésztvevőnk)

Szerintem ilyen kérdéseid lehetnek (GYIK)

Mi ez a program? 

12 hetes megvalósítói program azoknak, akik segítségünkkel felépítenék és elindítanák saját ajánlói rendszerüket.

Mi történik, ha visszahívást kérek?

Válaszolunk felmerülő kérdéseidre, megismerjük az ajánlói rendszerrel kapcsolatos üzleti céljaidat, és tanácsaink, véleményünk alapján megfontolt döntést hozhatsz arról, hogy csatlakozol-e a programhoz (nem kell azonnal válaszolnod). Őszintén megmondjuk azt is, ha nem neked való a program, minek kell teljesülnie ahhoz, hogy megvalósítói programunkban dolgozhass az ajánlói rendszeren.

Miért van szükség előszűrésre?

Azért, mert egy ajánlói rendszer (és főleg, a saját kezű megvalósítása) nem való mindenkinek. Eredményességed fontos nekünk, azt szeretnénk, hogy pontosan tudd, mit és miért teszel.

Nekem való (általában) az ajánlói marketing?

Ha van legalább egy továbbajánlható terméked, akkor nagy eséllyel igen. 

Nekem való az Onlife Ajánlói Marketing Program?

Ha van legalább egy továbbajánlható terméked (lásd az előző kérdést), és magad is el tudod indítani a változáshoz szükséges folyamatokat a cégedben, akkor nagy eséllyel igen.

Van létszámhatár a programban?

Elméletben nincs, de a gyakorlatban azonban épp arra szolgál az előszűrés, hogy csak azok vegyenek részt a programban, akik egymást támogatva sikeresen haladhatnak ajánlói rendszerük megvalósítása felé.

Ha kérdésem merül fel, hová fordulhatok?

Írj a referralprogram@onlife.academy címre és örömmel válaszolunk.